Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
2011. január 20.
X. évfolyam 1 szám.
Könyvajánló
Niccolo Paganini
5. Hegedűverseny.

Nagy Lajos emlékének

Aki az éghez közelebb lakol,
te szivárványainkon túli lény!
Nem kérdem én, bölcsődbe mint s mikor
kerültél a Lét tátongó ölén?

Nem kérdem én, ki szórta el magod.
Képzeletem irdatlan végtelen.
Igy fú a tenger reszkető habot?
Lehet… Kutassa fel más értelem.

Csak azt kérdezem: hogy vagytok ti ott?
Terem-e arra bor és szerelem?
Van-e háboru? Lappad-é titok
lelketekben? s remeg-e érzelem?

Van-e, hogy mindenik a másikért
élne s magáért úgyan annyiban?
Hogy béke van és kéz nem ont ki vért?
S orcákon értelem-világ suhan?

Van-e, hogy nincs bálvány a butaság
térdeplője előtt? S ki megragad
a babonában, kőemlék csupán?
S hogy tán mit lélek óhajt, azt szabad?

Van-e, hogy támadt törekvők hona:
élősdi nélkül élni éltetek?
És tinálatok van-e katona?
Van-e parancsszó? Kell-e ölnötök?

Vagy soha nem is kellett? S az a hon
már a kölcsönös megértés hona?
Mint a mesebeli paradicsom:
szép társas lények békült otthona? –

Mi csak törekszünk itt… s az ósdi föld
oly vér s gyász keservekben szűl csodát:
(s még úgy is álmainkban) hogy megölt
szentektől boldogok az ostobák.

S ki élve hinne: hitétől elég,
magát fecsérli el a többiért…
Nekünk a Mars irdatlan messzeség,
itt minden lény egy szót liheg ki: „Vért!”

S a szép növényt nyakalja durva nyelv:
s tagló veri a barmot homlokon.
És ebből áll a földi, ősi elv:
hogy növény-állat-ember itt rokon.

S ki bírja, marja! Ebből áll ma is
az emberélet itt… Szép szellemek
munkálkodása: perdülő kavics
Olympjainkon, mik vészt ellenek…

S vígasztalásunk csak a csillagok
jelei: hogy öt-e vagy hat ág?
Rossz helyen élünk! Butára ragyog
bennünket a szorongató világ.

S ha lesz e léti dzsungelből kiút:
holnap talán (mi jobbreményű vágy)
meg kell ölnünk az arcukra-hiúk
örökségét: az embert! s új világ

szakad földünkre, mint a jégverés
szüret előtt, ha kifakad a vád
magunk ellen: kilobban a kelés
és új életre csattan a világ. –

Mikor? Holnap!... Ha majd az emberek
kezet fognak és a világ halad
símán, mint a repülőgép berreg
az irtóztató csillagok alatt.

1954. december

Kattinits a kép nagyítható.
Kattinits a kép nagyítható.Kattinits a kép nagyítható.Kattinits a kép nagyítható.
Kattinits a kép nagyítható.
Azzal kezdődött minden, hogy buta
módon egy főkáder - kiküldetésbe
menvén egy burgenlandi faluba -
napidíját az első nap fölélte.
Megvett habselyem alsóból tizet -
ellátmányából többre nem futotta.
(Harmincra vágyott eredetileg,
hogy válthasson gatyát akár naponta.)
Az oberpullendorfi butikok
sarkig kitárva várták, ám zsebében
egy árva groschen sem szomorkodott -
perzselte is orcáját szörnyű szégyen.
S hogy többé ez ne forduljon elő:
honába térve nagy munkába kezdett,
társult vele jónéhány törtető,
hogy átszabják a társadalmi rendet,
mely nem röstellte szűkre szabni a
napidíjat forintban, valutában!
Hősünk tehát buzgón hatott oda,
hogy tűnjön el a csóró népi állam,
s lépjen helyébe oly világ, ahol
gatyákért Burgenlandig menni nem kell.

S bánja is ő, hogy közben nagy nyomor
miatt gatyásodik le sok kisember!

Baranyi Ferenc
A RENDSZERVÁLTÁS HITELES TÖRTÉNETE
Én nem tudok énekelni,
körülöttem nem villognak fényorgonák,
reflektorok nem páztáznak
vérző szivemen át.

Mellettem nem tombol nép,
nem ordít önkívületlenül
és a szemekből nem fakad kisérő könny,
én lenn vagyok nem fönt.

A füstgyertyák szine sem kavarog,
világító viaszgyertyák között
elégett, csonka kóc vagyok.

Énnem tudok érzelmek nélkül énekelni,
csak azt közlöm, mi szivem mélyéből kiszakad,
mikor forrón, hirtelen lehűtve a fájdalomból fakad.
Hegedűs Béla
Hiába

Piciny boldogságom,
felnősz-e még bennem,
leszel pattanásos,
mutáló kamasz,
vagy mint csitri rügyet
elzsibbaszt a reggel,
szeplőtelen szirmod
tél sarába fagy?

Az élet szigora
bimbókat is gyilkol,
infantilizmusom
gúnyt űzne velem,
gonoszok kacatját
hónom alá rejtem,
régi rongybabámat
holtig cipelem.


Péter Erika
Téli bimbók
A nagyváros még csak nem is gondolt az ébredésre, gondolatban a másik oldalára fordult. Néhány ember az utcáról érkezett, mások a váróteremből támolyogtak elő. A félig – meddig altató bóbiskolásból zavarta meg őket a hangos bemondó. Sebtében felszálltak a gőzbe burkolózott szerelvény egyik – másik, számozott vagy számozatlan vagonjába. Ezek egyformák voltak, mind a három osztályon. Onnan vettél észre valami különbséget, hogy valamivel tisztább volt az első osztály, s még a második osztályon sem lopták el az összes vécépapírt. Bármilyen kevesen is voltak, a füttyös nem várt, az idő rátelt, síppal jelt adott a mozdonyvezetőnek, ki – ki menjen dolgára. Meglóbálta a zöld palacsintasütőjét. A mozdony dolga pedig a szerelvény mozgatása. A szerelvénynek mennie kell, ahogy az előírás megadja. A menés elég döcögős, csapongó, zajos és csattogó volt az elején, de csak kivergődtek az állomási tárlók és alkalmi tolatók birtokáról, legott rátértek az egyenesre is. A mozdony alig ismert magára. Szinte megfiatalodott. A robogó vonat egyik fülkéjében két katonaruhás ember ül egymással szemben. Szótlan néztek, sehová.
                                                                         tovább>>>
Váradi József
Az ankét
Az életem dzsungelében
eltévedtem, Uram!
De nem kérem, hogy vezessél
igaz útra, Uram!
Nélküled is megtalálom
valahogyan utam.

Majdnem mindent elvettél már,
hatalmas vagy, Uram!
Amim maradt, az már nem kell,
vedd el ezt is, Uram!
Csak azt add, hogy könnyű legyen
az utolsó futam!

Ne add mégsem, nem várok már
tőled semmit, Uram!
Most, hogy minden felett állok,
könnyebb lett az utam.
Úgysem számít, minden mindegy,
ez a helyzet, Uram!

Bittner János
EZ A HELYZET
Millei Ilona
Mi kéne még?
Mi ez a dekadencia?
Mi ez a dekadens hang?
Az elvtársnőnek mi baja?
Van mit ennie, van hol aludnia,
van mit felvennie,
van elvtársa, és van szeretője.
Mi kéne még?!
Ha ez minden világok legjobbika,
mi ez a fránya dekadencia?!

Elbűvölten ültem magamba merülten.
Tollam a papíron megállt, nem vágtatott.
Átélve múló gyönyört, örök bánatot…
ültem mozdulatlan, mégis felhevülten;

mert a holdarcú  ma ismét megkísértett,
szobámon, mint korzón libegett halkan át…
Szívemet hallom, vagy járása dallamát,
míg bámulok újra holdtalan setétet?

Tudom, érte nyúlva semmit sem találok
a távolsága tőlem több mint végtelen;
talán e csalódás maga is halál-ok?

Gyötörtek eleget sejtelmek, talányok
vágyam felülírja rezignált értelem;
függönyöm behúzni elszántan felállok…

Kajuk Gyula
A holdarcú lány
Kívánatos a konyhatündér,
nem mondom,
hogy nem kívánatos, nagyon is az,
széles
a csípője és mozog,
nem mondom,
hogy nem
sekélyes a gondolatom,
ha rá gondolok.

Tündéri, ahogy a konyhában le-föl!

Annyira szép,
ahogy mázsányi, húsos,
nem mondom,
hogy látványban nem
ő itt a legjobb, és
nem mondom,
hogy nem gusztusos.

Óriás falatok a szájában
tűnnek el,
rendre.

Benyeli, amikor benyeli,
nem vacakol
sokat, merthogy
nem éppen vacakolós,
tudod,
a konyhatündér.

Ha egyszer én is!

Nem mondom,
hogy nem vonz a konyha,
nagyon is
vonz a hús, ami ott fő,
vonzanak mázsányi húskötegek,
izgat
a párolgó gőz
meg az illat.


Petőcz András
A KONYHATÜNDÉR
Csikorgó téli éjszakán
kristályvilágban élek,
dércsipkén fagyos szivárvány,
tükröződnek a fények.

Átlátszó üveghorizont
varázsa rég meséknek,
gyémántként fénylő telihold,
csikorgó hóba lépek.

Szépséged érzem Végtelen!
Igézeted már örök.
Kristályfényedet fölszedem,
selyméből álmot szövök.


Koosán Ildikó
Csikorgó téli éjszakán
KÉS NE VEZESSEN, BÁRMI HALÁLT HAL
méhben a kölyköd, és lehetőséget
a lehet, ha megaknáz, vagy a vének
vélt gyönyöre szükségedre kitálal,
penge ne álljon vérben apáddal,
s penge ne nyisson könnyűre téged.
Formáját útján leli az ének,
céltalan ne társulj bamba halállal.
Ha gyűlölet nő, s már kevés, hogy szorítsa
határok közé kincse a szívnek,
szerelem, eszme, pénz le nem lapítja
ama vadat, kit puskák kerítnek,
mert sejti sorát és tudja, ha támad
kit öljön. Hogy ki öli, ha kifárad.

                                    1968.

Nógrádi Gábor
Szánkózás nélkül nem élet az élet – vallottuk mély meggyőződéssel gyermekkoromban. Mert mi már akkor, az ötvenes évek elején tudtuk, hogy az egészség megőrzésének legfontosabb eleme a mozgás. És ezt a bölcsességet szüleink, nagyszüleink is épp úgy birtokolták, mint mi. Nem ültettek a tévé elé, hogy csöndben maradjunk, nem vettek nekünk különféle számítógépes játékprogramokat, hogy elfoglaljuk magunkat a tanítási szünet idejére, sőt...
Semmi sőt! Ennyi. Eleve megóvta őket ettől a kísértéstől az az egyszerű tény, hogy még nem volt tévé. Legföljebb egy - két jól értesült hallott valamit arról, hohogy Amerikában már csinálnak olyan rádiót, amelyikben kép is van.
                                                                       tobább>>>
T. Ágoston László
Vargát rántott faggyús bakancs
Kattints, a kép nagyítható.
Kodai László
festőművész
Click here to add text.
Jankovich Ferenc
Egy Mars-lakóhoz
Click here to add text.
Következő oldal>>>
A kőltő által alapított Ezüst Gyűrűt nyerte
a Kaláka, a magyar nyelv ápolása terén kifejtett munkásságáért.
Tartalom
1.oldal
próza,versek
2.oldal
próza,versek
3.oldal
elfeledettek
Szerkesztő, próza: Kaskötő István
Szerkesztő, versek: Kamarás Klára

Baranyi Ferenc:
A rendszerváltás hiteles története
Bittner János: Ez a helyzet
Hegedűs Béla: Hiába
Kajuk Gyula: A holdarcú lány
Koosán Ildikó:
Csikorgó téli éjszakán
Millei Ilona: Mi kéne még?
Nógrádi Gábor: Kés ne vezessen
Péter Erika: Téli bimbók
Petőcz András:
A konyhatündér
T. Ágoston László:
Vargát rántott faggyús bakancs
Váradi József: Az ankét
Andrassew Iván: Eltévedve
Baka István: Végvári dal
Bárdos László: Sértetlen
Bodó Csiba Gizella:
Új esztendőnk  elé
Csiki András: Másodszor a Tordai-hasadék felé
Demeter Zsolt: Reggel
Fetykó Judit: Hazamenni, haza
G. Ferenczy Hanna: Hármashatár-hegy
Hegedűs Csaba:
Volt egy lány 2008.IV.
Kaiser László:
Benne volt az őshaza
Kamarás Klára: Napfogyatkozás
Ketykó István:
Elbitangolunk hát
Kő-Szabó Imre: Ökölcsapás
Lehoczki Károly:
Elgurult gyöngyök
Lelkes Miklós: Erdély
Ligeti Éva: Nem  kereslek
Németh Tibor: A  változás
Ódor György: Bábok
Rózsa András: einstein seprűnyélen száguld
Végh Sándor: Gyökerek

Szilágyi Géza
1875-1958
versek
Sajnálattal kell közöljem, hogy kilencéves történetünkben először, betegség miatt, most csak  rövidített formában, hiányosan  jelenünk meg.
Koday László